Szeretem a lassú esti szélnek
minden egyes fakó árnyalatát.
Tónusait ízlelgetem szótlan,
lépteimmel sárba tiprom a mát.
Zavaros lé hűsíti a torkom,
szememben egy fehér könny dalol.
Kezemben gőg, eltemetem gondom.
Tovább mennék, de nincsen vigasz.
Kékségével rám esik az ég is,
felhői mind csapdossák fejem.
Én konokul állok tovább mégis,
két kezed már el nem engedem.
1997.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése